19 zenész, három tétel, közel harminc perc, Hammond orgona és jazz big band

2017. 11. 20.

Fókuszban a Hammond orgona és a jazz big band párbeszéde; egyfajta concerto, melyben inkább a közös hangszeres játék hangsúlyos a versengés helyett.  A Hammond orgona és a big band társítására találhatunk példákat a jazztörténetben (jelen darab szempontjából a leginkább releváns Eddy Louiss francia orgonista 1971-es lemeze, az Ivan Jullien Big Band-del).
Bizonyos értelemben két big band közti zenei beszélgetés - közismert John Medeski mondata, mely szerint a Hammond orgona a szegény ember big band-je, utalva ezzel az orgonán megvalósítható dinamikai és hangszínbeli árnyaltok sokféleségére.
Csodálatos kombinációk képzelhetők el az orgona változatos hangszíneivel, regisztereivel és a fa-illetve rézfúvósok gyönyörű színeivel. Ebben a kompozícióban a hangszínek változatossága mellett viszont a komplex ritmikai szerkezetek is fontos szerepet kapnak.
A darab címe nem csak egy artisztikus jellegű ötlet, egy fontos jelentés réteget hordoz önmagán túl: az „organic impressions” fogalma a közösségi oldalakról lehet ismerős; bizonyos oldalak posztjainak, bejegyzéseinek organikus, tehát nem fizetett, hanem megosztásokon, népszerűségen alapuló megjelenése, emberek, felhasználók általi elérése. A ritmika összetettsége, töredezett hatása, néhol hajszoltsága megidézhet egyfajta felfokozott tempót (talán az életünk hektikus ritmusát, a rengeteg, egymásnak ellentmondó benyomást, a bizonytalanságot, zaklatottságot. Néhány pillanat idézi fel azt a megnyugvást, békét, egyfajta archaikusabb állóképet, melyeket sokan keresnénk. Ezek a képek a darab hangsúlyos, fontos momentumai.

„Organic”: eredetileg egy kottalapon 5-6 dallamtöredék volt a kiindulás (3 hangostól a pentatonig) és a 30 perces anyagban végig ezek a motívumok lettek feldolgozva, alakítva, hangszerelve.
Töredékekből, apró motívumokból szerveződő, folyton újraalakuló, de komplex, pontosan szerkesztett anyag. A dallamtöredékek folyamatosan építve, fejlesztve, variálva, esetleg tükrözve fejlődnek. Több elsőre nem passzoló stilisztikai elem kerül egymás mellé és alkot egy új keveréket: fúgaszerű, többszólamú témavariációk egy tradicionális amerikai dallamra, mely által az időben is történik visszautalás; a filmes párhuzamos vágást imitáló társítás egy posztmodern anyaggal; vagy egy népdalt imitáló töredék jazz hangszerelésben, improvizációhoz használva kiindulásként. Néhol persze kis iróniával fűszerezve.
Az „impressions” eredetileg a sokféle egymás utáni, néha eléggé különböző karakterű téma megjelenésére és egymásra utalására, építkezésére vonatkozik.

Többnyire színes, élénk, kontrasztos, expresszív zene; de van benne keleties, vagy „balkáni”, majd egy new orleans-i utazás is: a „Hymn” egy korábbi saját téma feldolgozása, ami eredetileg egy new orleans-i utalás, talán „gyász-zene”.
Egy „első darabról”van szó, ezért is kísérletező világ ez, inkább kérdéseket vet fel, mintsem hogy nagyon konkrét, határozott kinyilatkoztatásokat tegyen.