MUSIC FASHION ÚJSÁG – 34. szám – 100 éve született Frank Sinatra

2015. 02. 03.

 

FRANK SINATRA KONCERT
Hazai művészek keltik életre a világsztárt

100 éve született Francis Albert Sinatra a jazz talán legismertebb és legelismertebb világhírű művésze. Olasz bevándorlók egyetlen gyermekeként New Jersey államban, Hobokenben látta meg a napvilágot.
Tanulmányaival már 16 éves korában felhagyott, hogy énekelhessen, művészi pályája pedig szépen ívelt felfelé. Az 1940-es évek elején-közepén lett sikeres szólóénekes, 1960-ban pedig már megalapította a saját kiadóját, a Reprise Recordsot. A kiváló énekes és színész pályafutása során több mint 70 albumot adott ki, 3 Oscar-díj, 8 Grammy-díj és több Golden Globe-díj van a dicsőséglistáján.
Magánélete legalább olyan viharos és kalandos volt, mint a karrierje. Sinatra ugyanis egész életében falta a nőket: négyszer nősült, ezen kívül kétszer volt vőlegény is. Nősülései között Sinatra igazi playboy-életet élt, olyan nőket csábított el, mint Grace Kelly, de viszonya volt Judy Garlanddal is, Marilyn Monroeval, Marlene Dietrichel és a Dallas Pamelájaként ismert Victoria Principal is melegítette Sinatra ágyát.
Gyerekei (Nancy, Frank Jr. és Tina) csak első feleségétől, Nancy Barbatotól születtek, bár harmadik felesége, Mia Farrow nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy fiának nem is Woody Allen, hanem egykori férje, Frank Sinatra az apja. Ha így van, akkor Ronan Farrow Frank Sinatra negyedik gyermeke.
Frank Sinatra 1998. május 14-én szívroham következtében halt meg. „Vesztettem” – ez volt utolsó mondata. Halálát követően kedvenc városában, legendás koncertjeinek, mulatozásainak színhelyén, Las Vegasban 10 percre kihunytak a fények. Az akkori elnök, Bill Clinton is megemlékezett az énekesről, Sir Elton John pedig minden idők legjobb előadójának nevezte.
A FRANK SINATRA KONCERT produkcióban a művész legnépszerűbb dalait eleveníti fel Sári Évi, Czutor Zoltán és Majsai Gábor a The Fourtissimo Jazz Orchestra zenekar kíséretében.
Vendég: Oláh Dezső zongoraművész
A produkció további meghívott sztárvendégekkel is bővíthető.

A műsor promó-videója megtekinthető itt.
Bővebb információért kérjük, látogasson el weboldalunkra: itt.
Kérjen tőlünk árajánlatot a műsorra ide klikkelve.

 

CZUTOR
Megjelent a szólóalbum

Az egyik legtermékenyebb magyar zenész, Czutor Zoltán évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Pályafutása során többféle műfajban komponált, egyebek mellett televíziós, filmes és színházi produkciók számára, írt musicalt és gyereklemezt, de közben mindvégig a saját rock zenekaraiban játszott. Jelenleg elsősorban a Belmondo frontembereként lép színpadra, és bár sokáig elutasította egy szólóalbum ötletét, most mégis elérkezett ennek az ideje.
„Régi kérés, kérdés volt szakmai, baráti és médiaszerkesztői oldalról, hogy legyen, illetve mikor lesz szólóalbumom. Így született meg a Czutor című lemez, amely az első, sőt talán az egyetlen szólóprojektem.
Ez a törekvés is része annak, hogy a sokféle zenei tevékenységeim között különbséget tegyek. Eddig az aktuális főzenekaromba zsúfoltam minden személyes ötletemet, mostantól azonban másképpen lesz. A Belmondo zenekarral továbbra is a britpop-karatemetál stílust visszük tovább, míg a tíz éve megszűnt ős-zenekarommal, a Nyerssel az évfordulóra tekintettel időnként adunk egy-két nagyobb koncertet, továbbá a Raj nevű bandával súlyos, riffelős dalokat írunk. A Czutor című szólólemezen ezekhez képest személyes, moralizáló, inkább akusztikus szerzemények kaptak helyet” – mondta Czutor Zoltán.
A Czutor című lemez január 30-án jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában, és 12 szerzemény szerepel rajta. Az akusztikus gitárra és finom gépdob alapra épülő dalokat afféle zenés blogbejegyzéseknek nevezte el az Artisjus-díjas dalszövegíró, hiszen a szövegek fele a Czutor Zoltántól megszokott hangvételnél is személyesebb, a dalok másik fele pedig moralizál. A szólólemez három szerzeménye – Édes hazám; Könnyűnek találtatott zene; Minimál – szövegvideó formájában felkerült a YouTube videómegosztó oldalra.

A lemez megvásárolható a Music Fashion webáruházában: shop.musicfashion.hu

 

CINEMA EXPRESS
Életre kelnek a legnagyobb mozislágerek

Rocky, Star Wars, Pretty Woman, Flashdance, Jó barátok, Valami Amerika… Ugye mindenkinek eszébe jut ezekről a filmekről egy dal?
A Cinema Express produkció a legnépszerűbb filmzenéket tűzte műsorára. És akik a filmeket életre keltik: Veres Mónika Nika, Abebe Dániel, Heincz Gábor Biga és Majsai Gábor a The Fourtissimo Jazz Orchestra kíséretében.
A műsor promó-videója megtekinthető itt.
Bővebb információért kérjük, látogasson el weboldalunkra: itt.
Kérjen tőlünk árajánlatot a műsorra ide klikkelve.

 

MUSIC FASHION KIADVÁNYOK
Előkészületben

A Music Fashion Kiadó továbbra is szívesen adja ki kedvenc előadóinak legújabb albumát. Egy kézzelfogható, szép grafikával elkészített lemez nemcsak tökéletes hangzást biztosít a zenehallgatáshoz, hanem minden időben nívós ajándék, gazdagíthatja a gyűjteményünket, de lehet egy céges promóció része is. Különösen, ha a CD a legkiválóbb hazai és külföldi előadók közreműködésével készül.
A közeljövőben megjelenő lemezek a Music Fashion Kiadó gondozásában:

  • B THE FIRST – Fesztiválpozitív
  • UFF – Unokáink is főzni fogják!
  • HUNGARIDDIM  Dióhéjban
  • FUNKY FEELING 2. (90.9Jazzy)
  • PATAI ANNA – Sosem volt
  • MUSIC FASHION  Selection

A lemez borítóján és az ahhoz kapcsolódó egyéb megjelenéseken (pl rádiós és Facebook hirdetés) szívesen jelenítjük meg azokat a kedves Partnereinket, akik segítik az album elkészítését.
Kérjük, látogasson el weboldalunkra, az előkészületben levő lemezekről bővebb információ itt található.
Ha együttműködési ajánlatunkat szeretné látni, kérjük, jelezze itt.

 

BOLDOG NÉVNAPOT!

A Balázs az ismeretlen eredetű latin Blasio családnévből származó férfinév. Az ókori Rómában a híres és előkelő Cornelius nemzetség egyik ága a Blasio névvel különböztette meg magát a család többi ágától. A Blasio (és így a Balázs) név eredete, jelentése máig megfejtetlen maradt. Valószínűsíthetően ezen vezetéknévből alakult ki később a Blasius személynév, melyet Szent Balázs örményországi püspök vértanúhalála tett ismertté, illetve elterjedtté a keresztény kultúrkörben. Szent Balázs a legenda szerint egy özvegyasszony halszálkától fuldokló fiát mentette meg a fulladástól egy tömlöcben, ahová őt is vetették. Az asszony hálából ételt és egy szál gyertyát vitt neki. Ebből a történetből alakult ki később a balázsolás néven ismertté vált szertartás, melynek keretében Szent Balázs emléknapján, február 3-án (mely egyben a Balázsok névnapja is) a pap két gyertyát keresztbe téve a gyermek vagy felnőtt álla alatt kéri a szent segítségét és oltalmát a torokgyík, illetve egyéb torokbajok ellen.
Híres Balázsok: Sebestyén Balázs – műsorvezető, Szuhay Balázs - színész, kabarészerző, Bolyki Balázs – énekes, Kiss Balázs – kalapácsvető, Garami Balázs – rádiós, basszusgitáros
Ezzel a Garami Funky Staff dallal kívánunk minden kedves Balázsnak boldog névnapot: itt.

 

MUSIC FASHION FEJTÖRŐ

Ha helyesen válaszolja meg a kérdésünket, kis szerencsével a legújabb kiadványunkat, a CZUTOR CD-t nyeri meg.

Milyen diplomája van Czutor Zoltánnak?

A helyes választ kérjük, hogy február 6-ig küldje el ide klikkelve.
A nyertest e-mail-ben értesítjük.

 

PROGRAMAJÁNLÓ

  • Ladánybene 27 - Budapest, A38 2015. február 14.

 

  • Belmondo rendhagyó énekóra - Budapest, 2015. február 26.

 

  • Garami Funky Staff - Budapest, Mediterran Bistro
    2015. február 28.
 

A Music Fashion Újság 34. számának megjelenési ideje: 2015. február 3.