eXtensive: online kislemez az eurovíziós bandától

2015. 03. 16.

Három dalból álló online kislemezzel jelentkezik az eXtensive zenekar. A Deezeren már hallható a Help Me! című szerzemény is, amelyet a közönség az Eurovíziós Dalverseny magyarországi fordulójában, a DAL című tévéműsorban ismerhetett meg.

Dinamikus, punk elemekkel fűszerezett pop-rockzenével jelentkezik új, online kislemezén az eXtensive zenekar. A március 23-i, hivatalos megjelenés előtt a Deezeren már hallható a három szerzemény. A kislemez címadó dala, a Help Me! tavaly tette ismertté a triót, hiszen a banda ezzel a számmal jutott be az  Eurovíziós Dalverseny magyarországi fordulója, a DAL 2014 középdöntőjébe. Az angol nyelvű, gitáralapú, energikus modern rocksláger megtalálta a közönségét és a szakma figyelmét is ráirányította a fiatal tehetségekre, így az eXtensive az élő tévéműsor után egyre több koncertet adott, és felléphetett olyan befutott zenekarokkal, mint az Anti Fitness Club és az Intim Torna Illegál. Az eXtensive 2014 nyarán megnyerte a SZEVASZ Nyár Tehetségkutatót, valamint bejutott a Roxiget és a Zorall tehetségkutatók döntőibe is. A nyári és őszi koncertek után a zenekar új dalokon kezdett el dolgozni ismert előadókkal és zenei rendezőkkel. A közös munka eredménye az új, online kislemez lassabb tempójú dala, a Fel kell nőni, amelynek zenéjét Temesi Berci, Csicsák Norbert és Havas Lajos komponálta, míg a szövegét Szente Vajk írta. Az online kislemez harmadik dala, a Végtelen éj pedig egy zúzós, ugrálós, punk elemekkel tarkított rockszám, amely Kálmán Tamás szerzeménye. A Help Me! című kislemez március 23-án jelenik meg a Music Fashion Kiadó gondozásában.
Az eXtensive története 2011-ben indult, amikor Kiki és Máté egy korábbi zenekaruk mellett új projekten kezdtek dolgozni. A banda 2012-ben egy dobossal egészült ki, akivel azon a nyáron már feldolgozásokat játszottak. A fiúk rövidesen saját dalokat is kezdtek írni, amelyekben rock, punk és pop elemeket használtak.  Az eXtensive már a pályafutása kezdetén fantasztikus bemutatkozási lehetőséget kapott, hiszen a Dürer Kertben 2012. október 30-án a floridai There For Tomorrow és a birminghami Kyoto Drive előtt előzenekarként játszhatott. A trió hat dalból álló, első EP-je az eXtensive első születésnapján, 2013. június 30-án jelent meg, és a címét a zenekar nevéről kapta. A banda első videóklipje a Duck című dalhoz készült, és decemberben jelent meg. Ezzel egy időben a csapat bejutott az Eurovíziós Dalverseny magyarországi műsorába, a DAL 2014-be. Egy doboscsere után az eXtensive jelenlegi tagjai: Héjja Krisztián (Kiki), Horvay Máté és Vass Marci.

eXtensive: Help Me! (videó)

https://www.youtube.com/watch?v=sUd7X734e30

https://www.youtube.com/watch?v=zI-hamwqrUk

Bővebben:

https://www.facebook.com/extensiveoffical

https://www.youtube.com/user/extensiveband