MUSIC FASHION ÚJSÁG – 18. szám – Gyerekműsorok, élménypark és világzene

2014. 02. 12.

 

AMATILD
Különleges világzenei csemege

Az AMATILD magas színvonalú, színes  world-pop stílusa különleges zenei csemege. Dalaikban a magyar népzene, az orientális zenei hatások, valamint a nyugati progresszív rock és a jazz elemei találnak egymásra izgalmas, egyedi módon. Saját kompozícióikban a dalszövegek elsősorban az autentikus népdalok ősi képvilágából merítenek inspirációt.
Debütáló daluk, a „Tavaszi Szél” rögtön rotációba került az MR2 műsorán és meghívást kaptak az MR2 Akusztik műsorába is. Ugyanez a dal megnyerte a „Lélekpillangó” dalpályázatát mind a közönség, mind a szakmai zsűri szavazatai alapján.
A 2013-ban megjelent „Föld és Ég” című első akusztikus lemezükön neves zenészek a közreműködők a zenekar tagjai mellett: Szirtes Edina „Mókus”, Nikola Parov, Szvorák Katalin, Cserta Balázs, Herczeg Judit, Füri Gábor, Alichen Thomas, Kandathy Parabil George, Jamie Winchester.
A zenekar az első lemez sikere után úgy gondolta, hogy nyit a szélesebb közönség felé is, hogy közelebb hozza a hallgatókat ehhez a műfajhoz. Ennek érdekében az Artisjus és Fonogram-díjas Zoohackerhez fordultak segítségért. Az együttműködésből a „Jöjj el” c. vidám, sodró lendületű, tavaszváró dal született meg, ami  Zoohacker felfogásával tovább fokozza az Amatild zenei kalandozását a műfajok között. A dalban két népdal szövege van egybegyúrva a saját gondolatokkal szerves egységben.
A „Jöjj el” c. albumon hallható még egy szép karácsonyi dal és a Belmondo zenekar „Szabadon” c. dalának feldolgozása is.

A „Jöjj el” feat Zoohacker c. dal meghallgatható itt.
Az album megvásárolható a Music Fashion webáruházában.
Kérjen tőlünk árajánlatot a zenekar fellépésére ide klikkelve.


 

MÁKOSGUBÁS ÉS A CZUTORBORSÓK
Egy kis „édesség” a gyerekeknek

Gubás Gabi (színművésznő) és Czutor Zoltán (zeneszerző, szövegíró, előadó) régi ismerősök, nagy tisztelői egymásnak, és szerencsére az útjaik 2013. nyarán keresztezték egymást. Gubás Gabi Pálfy Zsolttal közösen több gyermekműsor létrehozásában vett már részt és kedvet érezvén egy új dalokból álló album létrehozásához, felkereste Czutor Zoltánt az ötlettel, hogy együtt adjanak ki egy új, gyermekeknek szóló dalgyűjteményt.
A cél a hagyományos akusztikus hangzás és emberközeli, organikus megszólalás mellett az igényesség is volt. Úgy érezték, hogy a gyermekek megérdemlik, hogy a nekik szánt zene és produkció jobban tisztelje az emberpalánták nyitottságát, játékosságát és valódi dolgok iránti igényét. MákosGubás és a CzutorBorsók néven írott első számaik több esetben eddig szokatlan, de nagyon is érvényes nézőpontból közelítik meg a gyermeki világot.
Gubás Gabi kedvessége és színpadi rutinja, Czutor Zoltán zenész-szakmai tapasztalata és Pálfy Zsolt gyermekszínházi gyakorlata a biztosítékai annak, hogy akár zenehallgatóként, akár a műsor megtekintőiként sem kell csalódástól tartania a publikumnak.
Nagy megtiszteltetés, hogy a produkció mögé állt a MikulásGyár, a Music Fashion Kiadó és az ALDI, és így a MikulásGyár hivatalos lemezeként segíthetik a rászoruló gyermekeknek való gyűjtőakciót: a vásárlók a teljes összeggel hozzájárulnak ahhoz, hogy a MikulásGyár a szegénységben élő gyermekeknek segítsen.

A lemez megvásárolható a Music Fashion webáruházában.
Bővebb információért kérjük, látogasson el weboldalunkra ide klikkelve.
Kérjen tőlünk árajánlatot a zenekar fellépésére ide klikkelve.


 

TRIO A’LA KODÁLY
KORTÁRS JAZZ ÉS KAMARAZENE

A Trio a’la Kodály egy újszerű és üde színfolt a hazai kortárs kamarazene és a progresszív jazz palettáján. A formáció elsődleges célja, hogy a hagyományok ápolása mellett új variációkat készítsen Kodály műveire, amelyek XXI. századi nézőpontból hívják fel a figyelmet újra a magyar zenére, azon belül a népzenére. A Kodály-témákra íródott művek egyrészt tisztelgést fejeznek ki az egyik legkiválóbb magyar zeneszerző és zenepedagógus munkássága előtt, másrészt a már ismert témákat újfajta megközelítéssel próbálják bemutatni a közönségnek.
A koncerteken jelentős teret kap az improvizáció is, hangsúlyozva a kiindulópontot adó művek és a zenekar  által megfogalmazott új variációk élőzenei szövetként való értelmezésének fontosságát.
A formáció három hangszer - tárogató, ütőhangszerek és zongora - összhangjára építi a  produkciót. A tárogató a 20. század során terjedt el a falusi nép körében, ezért a zenekar külön figyelmet fordít a közönség általi  megismertetésére, bemutatva a hangszerben rejlő zenei lehetőségeket.

A zenekar tagjai:
Oláh Dezső – zongora
Erdő Zoltán - klarinét, tárogató
Tar Gergely - ütőhangszerek

A Trio a’la Kodály idei első fellépéséről (2014. január 8.) felvétel készült a Budapest Jazz Club–ban. A koncertvideo itt tekinthető meg.

Bővebb információért kérjük, látogasson el weboldalunkra.
A zenekar Facebook oldala itt érhető el.
Kérjen tőlünk árajánlatot a formáció fellépésére ide klikkelve.


 

MESEGYÁR
Interaktív gyerekműsor kicsiknek és nagyoknak

A MESEGYÁR zenekar vidám, kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató, színes műsort kínál a közönségnek. A már jól ismert gyermek slágereket és saját dalaikat egy új, egyedi hangszerelésű, izgalmas és érdekes interaktív program keretében mutatják be. Az együttes tagjai tanult, tehetséges, gyermekszerető művészek, így a minőségi hangulat a gyerkőcöknek és szüleiknek egyaránt garantált.

A zenekar videója itt megtekinthető.
Bővebb információért kérjük, látogasson el weboldalunkra ide klikkelve.
Kérjen tőlünk árajánlatot a zenekar fellépésére ide klikkelve.

 

SZÓRAKOZTATÓ ÉLMÉNYPARK
Nemcsak
gyerekeknek!

A szíve mélyén mindenki örök fiatal marad, a bennünk lakozó gyermeket pedig bármikor könnyen előhívhatjuk. Az önfeledt szórakozáshoz segítséget tudunk adni olyan kül- és beltéri szórakoztató játékokkal, szolgáltatásokkal, amelyek korra való tekintet nélkül képesek örömöt varázsolni a résztvevők szívébe. A felfújható játékok és az óriás légvárpark az ország egész területén, de akár a határon túli területeken is elérhetőek, bérelhetőek.
"Mosoly orientált", szakképzett animátorok segítik a vendégek önfeledt játékát a rendezvény teljes ideje alatt. A bérelhető eszközöket, és felfújható játékokat, a legnagyobb körültekintéssel, és szaktudással üzemeltetjük.
A legkedveltebb óriáscsúszdás légvár és rodeo-bika mellett több új felfújható és szórakoztató játékkal várjuk a megrendelőinket: sport és akciójátékok, vásári játékok, versenypályák, beltéri játékok.

Bővebb információért kérjük, látogasson el weboldalunkra ide klikkelve.
Kérjen tőlünk árajánlatot a játékokra ide klikkelve.

 

 


Programajánló

  • Ladánybene 27 – A38 – 2014. február 14.
     
  • Garami Funky Staff – JazzyPub – 2014. február 15. 
     
  • Pély Barna és a BtheFirst – Old Man's – 2014. február 20.