Organism - exkluzív lemezmegjelenés a jazzy.hu-n

2016. 08. 17.

A Hammond orgona hangjával repíti vissza a hallgatókat az időben egy fiatal, magyar jazz zenekar, az Organism. Első nagylemezük, a Praise The Notes dalaival úgy idézik meg a 1950-es, ’60-as évekbeli amerikai jazz és a ’60-as, ’70-es évek jazz-rock korszakát, hogy közben még a kortárs popzenerajongókat is maguk mellé tudják állítani.

Valódi kuriózumnak számít a hazai zenei palettán a 2013-ban alakult Organism zenekar. Modern, friss szemléletű, ugyanakkor hagyománytisztelő szerzeményeket írnak, amelyek megtalálják a 21. századi közönséget, de megállnák a helyüket egy 1950-es, ’60-as évekbeli füstös amerikai jazzbárban is. A zenekar alapját a korszak népszerű összeállítása, a Hammond orgona-trió (orgona, gitár és dob) adja, amelyben a basszust is az orgonista játssza bal kézzel és lábbal. Ezt az alapfelállást az Organism egy énekesnővel és kezdetben egy fuvolistával egészítette ki, hogy még különlegesebb, színesebb legyen a hangzás. A dalokban érződik néhány meghatározó orgonista (Jimmy Smith, Larry Young, Eddy Louiss, Larry Goldings, dr. Lonnie Smith) hatása, illetve a ’60-as, ’70-es évek jazz-rock korszakának kísérletei és szövegei (Pink Floyd, Jimi Hendrix Experience, Traffic, Brian Auger’s Oblivion Express). Az Organism világát a hangszerelés mellett a dalszövegek őszintesége teszi egyedivé. A zenekar tagjai: Bodoki Tünde – ének, Möntör Máté – gitár, Szabó Sipos Ágoston – dob, Vas Bence – Hammond orgona.
Az Organism elkészítette első nagylemezét, amely a Praise The Notes (Áldd meg a hangjegyeket!) címet viseli. A fele részben instrumentális album dalaiban a zenekar visszanyúlik az orgona-triók legmélyebb zenei hagyományaihoz, így a blues a legfőbb inspiráció zenében és szövegben egyaránt, de ezen keresztül érintik a gospel bizonyos területeit és a funky gyökereit is. A zenekar az orgonatrió megújításával kísérletezik, és kompozícióit a kortárs jazz érdekes hangzásaival, páratlan ritmusokkal és free elemekkel vegyíti. Az Organism mindezzel együtt fontosnak tartotta, hogy a közönség szempontjából viszonylag könnyen befogadható zenei anyag kerüljön a Praise The Notes című korongra, de egyedi, érdekes, esetleg szokatlan vagy új megoldásokat hallhassanak. A lemezbemutató koncert szeptember 13-án lesz a Budapest Jazz Clubban (BJC).
Az Organism első kislemeze 2014-ben jelent meg Pictures of a Day címmel, és szakmai körökből nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. A zenekar azóta folyamatosan koncertezik klubokban, fesztiválokon és egyéb rendezvényeken. Idén egyebek mellett a Muzikum Klubban, a Magyar Jazz Ünnepén, a Mediawave Fesztiválon és a Belvárosi Fesztiválon adtak koncertet.
Az Organism első nagylemezét a Music Fashion Kiadó gondozza. Az album létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül a Cseh Tamás Program támogatta.