Új utakon: szólóban zenél Gabrieli

2015. 12. 07.

Pályafutása első szólólemezével jelentkezik Gabrieli Richárd, vagyis művésznevén Gabrieli, az Ezüst-Patak zenekar frontembere. Az énekes-gitáros-dalszerző ezúttal elhagyja a népzenét, és dallamos, fülbemászó, rádióbarát popdalokat ad elő Új utakon című maxi CD-jén, amelynek már a címe is újrakezdést ígér.

Gabrieli Richárd énekesként, vokalistaként és gitárosként 25 éve van jelen a hazai könnyűzenei életben, és számos formációban játszott. A közönség ismerheti például a Mask, a Southern Special vagy a Zero-G zenekarokból, de talán a magyar népzenét és a rockzenét egyedi módon ötvöző Ezüst-Patak zenekar a legismertebb. Gabrieli ilyen előzmények után ezúttal szólóanyaggal jelentkezik, ráadásul tőle szokatlan zenei stílusban.

-Lezárult egy fontos szakasz az életemben, és ez szinte minden területen nagy változásokat hozott. Az elmúlt egy-két évben testileg, lelkileg, szellemileg is új utakra léptem, és nagyon jól érzem magam. Most jött el az ideje annak is, hogy egy szólóprodukcióval álljak a közönség elé, ami az Ezüst-Patak után talán meglepetést fog okozni. A népzenei, rockos stílus helyett ugyanis dallamos, táncolható, szenvedélyes, érzelemgazdag popzenét játszom a bemutatkozó maxi cd-n. A rock időnként ugyan felbukkan a dalokban egy-két karcosabb gitárfutam formájában, de csak azért, hogy tovább árnyalja a Hrutka Róbert zeneszerző barátommal közös zenei világot. A dalszövegek az életemből, az aktuális lelkiállapotomból táplálkoznak, ezért az első szólólemezemnek nem véletlenül adtam az Új utakon címet  – mondta Gabrieli.

A Music Fashion Kiadó gondozásában megjelent maxilemezen a címadó Új utakon című dalon kívül az Adj helyet és a Veled kapott helyet. Az utóbbihoz már elkészült Gabrieli első videóklipje, amely szerepel a multimédiás cd-n. A negyedik szerzemény, a Kőbe zárva pedig ismerős lehet a hallgatóknak, ugyanis ez a dalszöveg más zenével korábban szerepelt az Ezüst-Patak zenekar repertoárján. Gabrieli a koncertjein már énekli az Új utakon dalait is.