Bringamédia

2015. 04. 01.

BRINGAMÉDIA – BALATONI REKLÁMFELÜLET

7 éve - 58 balatoni település – 200 tároló - 400 felület

Magyarország tradicionális „kerékpáros nagyhatalom”. Régen vidéken a kerékpár volt szinte az egyetlen közlekedési eszköz. Alföldi városokban akár még az ‘50-es években is természetes volt, hogy az utakon a kerékpárok aránya 80% feletti. Az autók elterjedésével ez a szám csökkent, de főképp a Critical Mass mozgalomnak köszönhetően 2006-tól ismét növekedésnek indult a kerékpárral közlekedők száma, és a kerékpárhasználat gyakorisága. A fővárosi mérések azt mutatják, hogy 2006 óta évente átlagosan 50-60%-kal bővül a kerékpáros forgalom. A fejlődés oka elsősorban a közlekedők szemléletváltásában keresendő. A kerékpározás a szegények közlekedési módjából „divatossá”, egy életfelfogás kifejezőeszközévé avanzsálódott. Budapesten a fiatalok között már nem az autó, hanem a kerékpár a „trendi”.

Ennek tükrében különös figyelmet érdemel egy kerékpártárolóval kombinált médiafelület, amit naponta több ezren használnak a Balaton körül. A Bringamédia figyelemfelkeltő hirdetési felület, magas kontaktusszámot biztosít, a kedvező elhelyezkedésének és méretének köszönhetően pedig különösen hatékony. A tárolók funkciójából adódóan a rajtuk megjelenő üzenet kikapcsolódás közben éri el a célcsoportot, ezáltal pozitív asszociációt biztosít a hirdetett márkával kapcsolatban.

A kerékpározás

  • A kerékpár egyre kedveltebb közlekedési forma a fővárosban, vidéken viszont évek óta az autó alternatívája.
  • A kerékpáros turizmus az infrastruktúra fejlesztésével párhuzamosan fellendült
  • Az utóbbi években egyre több kerékpárutat adtak át, mindeközben nem fordítottak elég hangsúlyt a kulturált és biztonságos kerékpártárolásra.
  • A Bringamédia folyamatosan fejleszt és növeli területi lefedettségét, hogy minél több településen tudja biztosítani a kulturált kerékpártárolást.
  • Jelenleg 58 településen érhetőek el kerékpártárolóink.

Általában a közterületi hirdetési eszközök...

…gyors és magas elérést biztosítanak

…a célcsoport többszöri elérését teszik lehetővé (magas kontaktusszám) ezáltal a hirdetés hamarabb bevésődik a célcsoport tudatába

Miben vagyunk mások?

  • Fél szezonális hirdetési eszköz, a szezonban viszont koncentrált elérést biztosít.
  • A közterületi hirdetési eszközök “csak” hirdetéshordozók. Ezzel szemben a Bringamédiának funkciója van, jó célt szolgál.
  • Pozitív asszociációt kelt a hirdetett márkával kapcsolatban.
  • Olyan területeket fed le, ahova az óriásplakát ésa citylight már nem ér el.
  • A balatoni szezon az utóbbi évekre jellemző kedvező időjárás és az egyre több turistát vonzó programok révén jelentősen megnyúlt. Főszezonnak az május 15. és szeptember 15. közötti időszak tekinthető. Azonban a Bringamédia nem szezonális, inkább fél szezonális médiaeszköz, mely a szezonban koncentrált elérést biztosít. A táblákkal a balatoni települések lakossága egész évben elérhető, lehetőséget nyújtva a regionális, vagy helyi kampányok lebonyolítására.
KÉRJE AJÁNLATUNKAT ITT.