KÖZTÉRI SZOBROK MÁSKÉPP

2015. 02. 10.

HERVÉ-LÓRÁNTH ERVIN képzőművész immáron több éve elkezdett óriás szobor és installációs programjának folytatásaként készült el Budapesten a Lánchíd lábánál a FELTÉPVE c. szobor kompozíció. Az alkotásnak számos jelentése van, többek közt szimbolizálja szabadságot. A Határnyitás 25 éves évfordulóján az egyéni vágyak elfojtásának felszabadulást is jelenheti.
Értelmezhető a kortárs művészet jelen helyzetének bemutatására született műként is, hisz a mostani main stream kultúra alapjai mind az underground mozgalmakból indultak el.
A kezdeményezés különlegességét fokozza, hogy a Nemzeti Kulturális Alap a Balassi Intézet és a Főváros is a szobor elkészítése mellé állt.
A köztéri szobrok említésekor általában a múlt századi bronz alkotásokra/lovas huszárokra szoktunk gondolni. Európa több nagyvárosában is megjelentek az utóbbi időben az olyan óriás szobrok, melyek a ma emberét próbálják megérinteni, elérni, megszólítani. Ez az alkotás rendhagyó abból a szempontból is, hogy még soha nem fordult elő Budapesten, hogy egy ekkora köztéri alkotás mutatkozhasson be. A másik különlegessége a helyszín. A főváros legszebb és legfrekventáltabb pontján, a Lánchíd lábánál, a Széchenyi téren került bemutatásra az alkotás. Így óriási popularitást kapott, hisz nemcsak a napi forgalom által lehetett elérni a város lakóit, de a Budapestre látogató összes turista is megfordult itt. Sőt a szobor a budai oldalról, a Várból is kiválóan látszódott.

A művész további szobrai:

Berlinben a Collegium Hungaricum mellett áll egy közel 13 méter magas „ember” - Behemótka, Sopronban a vasútállomásnál is találhatunk egy közel 16x3 méteres installációt. Ezenkívül a nyári fesztivál szezonban láthattuk több alkotását is a VOLT, BalatonSound, SZIGET, Strand, BeMyLake fesztiválokon.