Belmondo

Belmondo

Bemutatkozás

A Belmondo zenekart Czutor Zoltán alapította 2005 végén, korábbi együttese, a Nyers feloszlása után. A zene iránt elkötelezett, rutinos előadókat keresett, akik szerettek volna valami mást, valami újat kipróbálni, jó értelemben vett popzenét játszani.

Stílusuk saját meghatározásuk szerint „beatmetál”. Ebben a rock, a beat, a metál, az RHCP-s funk elemek szabad játékossággal keveredhetnek ’horribile dictu’ sanzonos, akár diszkós elemekkel is.
A Belmondo első dala és klipje („Lesz, volt, van”) 2006 januárjában került napvilágra és mindjárt a leggyakrabban megszólaló hazai számok egyike lett. Ezt követően, 2006 májusában megjelent első nagylemezük is „Él ilyen Alien” címmel, melyhez a későbbiekben még 3 videoklip („Mégis remél”; „Nyugi, megváltozom”; „Minden nő”) készült. 2006 nyarán az alighogy felbukkanó Belmondo együttes már megkapta első VIVA Comet díj jelölését is az új zenekarok kategóriájában.

A Belmondo elsősorban koncertzenekar és létezésének közel 8 éve alatt minden évben növelték élő fellépéseik számát. Előadásaikon garantált a jó hangulatú élcelődés, a gegek és fricskák, szövegeik egyszerre elgondolkodtatóak és humorral fűszerezve tartanak tükröt a közönségnek. 2008-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak többek között a magyar MTV által rendezett MTV Icon siófoki koncertsorozatán, ahol a Belmondo az LGT előtt tisztelgő napon lépett fel.
Második nagylemezük („Hogy nézel rám?”) 2008 nyarán jelent meg. Ennek első kislemez sikere a „Rocksztár” című szám, melyhez egyik leglátványosabb klipjüket készítették. 2008 decemberére leforgatták az album második videoklipjét is a „Szájszám” című dalhoz, mely a TELEKOM Fenntarthatósági Nap pályázatán Zene kategóriában 1. helyezést ért el. 2009-re új számok és egy kiemelkedő rádiósiker is napvilágot látott. Ez a „Szabadon” című dal, mely az MR2 2009-es válogatáslemezén is szerepelt, és amelyhez egy animációs klip is készült. Részt vettek fellépőként - többek között - ismét az MTV Icon EDDA napon, a Red Bull Music Clash rendezvényen a KFT-vel, valamint a Magyar Dal Napján, számos helyszínen. Jelölték őket a VIVA Comet „Legjobb magyar pop/rock album” kategóriában, illetve készítettek egy MR2 akusztik felvételt is.

A 2010-ben a frontember (Czutor Zoltán) fellépett az MTV Icon Nagy Feró napján.

Ez év végén jelent meg a harmadik Belmondo album, a „Szájba rágót!”,mely sokkal komplexebb és kiforrottabb, mint az előző kettő. Az első pop-os hangzása, a második rockzúzása után a „Szájba rágót!” sokkal inkább beat-esnek, „fülbarátabbnak” mondható. Az album első klipje a „Drága lányok” című számhoz készült, melyet decembertől tartott műsoron a magyar MTV.
2010 novemberében döntősök voltak a Jazzy Rádió dalversenyén. A sajátos felfogásban átdolgozott Belmondo dal 300 mű közül került a legjobbak közé. A 2011-es év rendkívül jól indult a Belmondónak. Január végén készítettek egy közös dalt Fábián Julival (ex-Barabás Lőrinc Eklektric) „A lelke érdekel” címmel, a Jazzy Rádió felkérésére, amelyet az MR2 tartott műsoron.
Ugyanezen társaság felkérte őket egy nőnapi dal megírására is, melynek címe: „Angyal lennél”.

Váratlanul robbant a köztudatba 2011 februárjában az MR2 által napi több alkalommal játszott, szívbemarkoló szerelmes daluk, a „Mikor”. Még albumon sem jelent meg, de a rádióhallgatók hetek alatt beszavazták az utóbbi tíz év legjobb 15 száma közé.  A 2011-es Sziget Fesztiválon a Magyar Rádió szimfonikusaival mutatták be a dalt. Időközben a hivatalos klip is elkészült hozzá – Kovács Áron rendezésében.
A Pannónia Fesztivál felkérte őket, hogy írják meg a 2011-es PaFe hivatalos dalát, és ebben az évben született a „Süt rám a nap” című zeneszám is.

Czutor Zoltán, a Belmondo vezetője 2011. április 15-én megkapja az ARTISJUS „Az év szövegírója” díját. 2011 szeptemberében a zenekar egy nagyobb változáson esik át: közös megegyezéssel csere történik a basszusgitáros és zongorista poszton, Berci helyére a Deviszont és a Piknik Park zenekar basszusgitárosa Domján Gábor kerül, míg Tamás pozícióját Koltay Kurszán veszi át, aki a Pluto zenekarból lehetett korábban ismerős.
A 2011-es Sziget Fesztivál egyik legkülönlegesebb attrakciójaként a Belmondo is eljátszott 2 dalt a Magyar Rádió Szimfonikusaival. A koncert 2011 decemberében CD-n és DVD-n is megjelent, majd a 12 szimfonikos, MR2 kultúrkörhöz tartozó zenekarból négyet – köztük a Belmondot - kiválasztottak, hogy december 19-én az Arénában ismételjék meg nagysikerű előadásukat.
A 2011-es év méltó megkoronázása volt a negyedik, „Mikor” című Belmondo album megjelentetése. A lemezen 13 Belmondo dal szerepel, köztük a 2011-es év egyértelmű sikere, a címadó Mikor. Az album megjelenésekkor már legalább 5 új dal ismert volt a rádióhallgató, koncertre járó közönség előtt (Mikor, Nőj már fel, Süt rám a nap, Végre itt a várva várt és a 2011-es karácsonyi kedvenc, az Angyalkák) Eközben elkészült a „Nőj már fel!” című dalra a zenekar következő klipje, ami felfogható a 2011-es fesztiválszezon összefoglalásaként.
Az új basszusgitáros és billentyűs, Domján Gábor és Koltay Kurszán a 2011-es év végi kiváló hangulatú Belmondo koncerteken már igazolták is a hozzájuk fűzött reményeket.
2012. februárjában csatlakozott a zenekarhoz Fekete János Jammal, aki beatbox játékával igazán új, friss hangulatokat hozott a Belmondo élő- és stúdió megszólalásába is.

A 2012-es évben 3 Belmondo videoklip is készült. A „Libidó” és a „Gyereknek maradni” című dalok, még a „Mikor” album számai.
Év végén új, összefoglaló dupla albumuk jelent meg Good, Better, Belmondo címmel, melyre 12-12 dalt válogattak ki szubjektív módon a korábbi korongokról, és újból felvették őket angolul és magyarul. A lemezen szerepel két-két vadonatúj angol, illetve magyar nyelvű dal is. Előbbiek a Feelings és Time to come alive címet viselik, utóbbiak pedig Szájalok és Rovarsong. Ennek a kettőnek az a különlegessége, hogy minimál hangszereléssel készült, Czutor Zoli gitározik, Fekete János „Jammal” pedig beatbox-szal egészíti ki a hangzás. A Szájalok-hoz készült a 3. 2012-es Belmondo klip. A Petőfi Rádió és más vidéki adók ezt a dalt is rotációs játszásba tették.2013 februárjában a Belmondo 3 új dalt rögzített, melyet egy nőnapi maxi kiadvány keretében hoznak nyilvánosságra. A maxi első dalához (Emelt díjas lányok) klipet is forgattak. Ezzel egy időben készült el első angol nyelvű klipjük a You’re An Amateur című számukhoz.

Úgy tűnik a nyár slágere a Belmondótól mégis egy váratlan, új dal, a We Could Lie amihez már most több klubmix is készült.
Az augusztus a változás jegyében telt a zenekar életében, a tagcseréknek köszönhetően. Domján Gábor basszusgitáros helyét Paczári Viktor (Soul Surge, Chris Devil Trio) vette át, a dobok mögött pedig Borbély Lőrinc tevékenykedik tovább. Billentyűs poszton Derecskei Zsolt, a The Bits alapítója, az időnként a zeneakadémiai elfoglaltságai miatt akadályoztatott Koltay Kurszánt pótolja.
November elején a zenekar kiadja a legújabb „Kooperatív” című lemezét, melyen olyan vendég művészek vesznek részt, mint Szekeres András /Junkies, Judie Jay, Fourtissimo, Kiss György/Gyurma, Czutor Anett, Szolnoki Péter, Szirtes Edina Mókus, Baranyai Dániel - Eckü /Hősök, Bartha Timi, Kovács Krisztián /Fish, Hippihonder.
Az album Szívjuk El! című dalára forgott először a kamera, melyben Czutor Zoli és Kovács Krisztián (Fish!) szerepelnek.
A zenekar a 2014-es évet Szumper Ákos dobossal kiegészülve kezdi el és részt vesz a harmadik éve megrendezésre kerülő „A Dal” című műsorban a „Miért ne higgyem” című dallal.
Az új klip egy remix, mely a "We Coul Lie" c. számra készült, Zília közreműködésével.
A szokásos nyári fesztivál szezonnal után azonnal stúdióba vonult a csapat, hogy rögzítsen egy két dalos EP-t, mely „Puritán úrilány” címmel októberben megjelent.
2015-ben megjelent a Kalapot Le! c. legújabb nagylemeze a zenekarnak, amelyről a "Megint Ez Lett" c. számot kiemelt rotációban játssza a Petőfi Rádió.
2016-ban lesz 10 éves a zenekar, ennek következtében K.Alapos Gyógyászati Turné néven országjáró körútra indult a csapat, melyet nagyobb, különlegesebb budapesti koncertek fognak lezárni ősszel.

2016 tavaszán megjelent legújabb dalunk a "The Ultimate Leader", mely egy 80-as éveket idéző retro számítógépes utazás.

Jelenleg a zenekar a 2016. november 25--én tartandó 10 éves nagykoncertjére készül, melyre az Akvárium klubban kerül majd sor.

A Music Fashion Kiadó gondozásában megjelent Belmondo lemezek:

Belmondo - Pár piálás!
Megjelenés: 2017. november

Belmondo - Kalapot le!
Megjelenés: 2015. december

Belmondo - Puritán úrilány
Megjelenés: 2014. november

Belmondo - Kooperatív
Megjelenés: 2013. november

Belmondo - Emeltdíjas lányok
Megjelent: 2013. március

Belmondo - Mikor
Megjelent: 2012. december

Belmondo - Good, Better, Belmondo
Megjelent: 2012. november

Repertoár

  • TV-ben
  • Végre itt a várva várt
  • Hoppá
  • Szabadon
  • Süt rám a nap
  • Kedd van
  • Libidó
  • Rocksztár
  • Minden nő
  • Suck My Kiss
  • Lesz, volt, van
  • Él ilyen
  • Nyugi, megváltozom  
  • Malacfarsang
  • Zöldszemű szörny
  • A test akar ilyet is
  • Maga amatőr
  • Mégis remél
  • Mikor
  • Rájár a rúd
  • Savam van